Magamról

Vadkerti Endre Ferenc vagyok, 1968 decemberében születtem. Mindig fontos volt számomra az emberi érintés. Megfigyeltem, hogy néhány embert megnyugtat a jelenlétem, az érintésem, az energiáim. Jó pár évvel ezelőtt kezdtem, először szűk családi körben kisebb húzódások, megerőltetett végtagok masszírozását megfelelő krémekkel, időnként fejfájások csillapítását speciális fejmasszírozással, dörzsölésekkel, az esetek túlnyomó többségében sikerrel. Szeretem az embereket, ezért határoztam el hogy megpróbálok minnél több emberen segíteni.

Masszázsakadémia

2013-ban végeztem el a Nemzetközi Masszázs Akadémia, Klasszikus Svédmasszőri tanfolyamát. Szintén az Akadémián gyarapítottam tudásomat, egy 800 órás IMA Egészségfenntartó és Regeneráló masszőr, akkreditált képzésének keretein belül.

Ezzel az oktatással egy országosan és nemzetközileg elismert színvonalú képzésben részesültem. Ennek folyamán megtanultam a talpmasszázst, a nyirokmasszázst, az irodai masszázst, emellett a baba és a terhes mamamasszázst is. Sok kiegészítő terápiával és speciális fogással fűszerezve.

2016.-ban végeztem el egy Access Bars kezelői tanfolyamot, illetve a Reiki I-es tanfolyamát. Folyamatosan képzem magam, hogy minél több problémára tudjak megfelelő technikát, segítséget, gyógymódot találni.

Munkámban, ahogy az élet egyéb területein is rendkívül alapos és kitartó vagyok. Rendszerető vagyok és rendszeres. Hobbim a testedzés, illetve a külső és belső stílusú harcművészetek, a jóga. A masszírozás számomra nem munka, mert szeretem csinálni.

Azt tanultam, hogy jó masszőr nem feltétlenül abból lesz, aki ismeri az összes fogást és technikát, sokkal inkább abból, aki mindemellett mindig pontosan tudja, hogy hogyan kell megérintenie az éppen adott vendégét.

A masszázskezeléseket kivétel nélkül mindig energetikailag tiszta, védett helyiségekben végzem. Masszázskezeléseim során nem csak a test, hanem a lélek harmóniájára, egyensúlyára igyekszem hatni.
A mottóm : Törődjön Magával, hogy a változás az életében az Ön választása legyen!

Amennyiben felkeltette honlapom, bemutatkozásom érdeklődését, keressen bátran egy esetleges időpont egyeztetése végett.

Köszönöm, hogy megtisztelt figyelmével!

Tisztelettel : Vadkerti E. Ferenc

Időpontfoglalás, információk: +36 30 251 9569

V. E. Ferenc
V. E. Ferenc
Bizonyítvány
Oklevél 3
Oklevél 2
Oklevél 1
Oklevél 5
Oklevél 4
Tanúsítvány 1
Tanúsítvány 2
Tanúsítvány 3
Oklevél